Az EGFOLOGY a dél-koreai K-beauty kimagasló hatékonyságot nyujtó brand-je, amely kozmetikumait az Európai Unió szigorú kozmetikum gyártási elöírásainak megfelelö, minösített alapanyagokból, többszörösen minósített technológiával állítja elö.
Az EGFOLOGY név előtagja a készítmények fő hatóanyagából, az EGF-betűszóból származik: az EGF az epidermal growth factor (a bőr hámjának növekedési faktora) rövidítése, az -ology utótag pedig a tudományos háttérre utal.
Az EGF a bőr hám- és kötőszövetes rétegeinek teljes megújítását támogató hatóanyag, amely egy véletlen felfedezés eredménye. Az addig ismeretlen vegyülettel folytatott kísérletek során derült fény a molekula élettani szerepére, majd mellékhatásoktól mentes, kedvező bőrre gyakorolt hatásaira. Annak a két tudósnak a munkáját, aki egyéb célú kutatásai során felfedezte, illetve az új vegyület élettani jelentőségét és alkalmazási lehetőségeit feltárta, 1986-ban orvosi Nobel-díjjal ismerték el.
Az EGF-et az orvoslásban már hosszú évek óta égési sérült emberek bőrének helyreállítására alkalmazzák – elképesztő eredményességgel. Ez a tény és a mellékhatásoktól mentes működés adta az impulzust ahhoz, hogy ez az apró polipeptid molekula a bőr szerkezetét és működését helyreállító kozmetikumok hatóanyaga legyen.
Az EGFOLOGY értékét az emeli a többi EGF-et (INCI szerinti nevén sh/rh Oligopeptide-1-et) alkalmazó brand fölé, hogy készítményei a világpiacon még ritkaságnak számító úgynevezett aktív EGF-et tartalmaznak. Az aktív EGF valójában az EGF biotechnológiai úton előállított, stabilizált formája, amely így kimagasló hatékonyságát képes megőrizni a kozmetikumokban is.
Az EGFOLOGY kizárólagos szerződéssel rendelkezik az aktív EGF-et előállítani képes TNH BIO Co., Ltd-vel, hogy különleges piaci helyzetet alakíthasson ki és tarthasson fenn a brand számára.
A termékcsalád az EGF-en kívül egyéb értékes hatóanyagokkal igyekszik a bőrt táplálni, hidratálni és regenerációját támogatni, pigmentfoltjait halványítani, feszességét és rugalmasságát helyreállítani: a távol-keleti orvoslásban, népi gyógyászatban évezredek óta eredményesen alkalmazott gyógynövények és gyógygombák, mint a Tremella fuciformis nevű gyógygomba kivonata, ezenkívül hyaluronsav és számos aminosav – a teljesség igénye nélkül.
Az EGFOLOGY egyik lezáró kozmetikuma, az EGF Enhancing Multi Cream további extrát tartalmaz: gazdag hatóanyagtartalma mellett úgynevezett folyadékkristályos lipidszerkezettel rendelkezik, amelyet „folyékony bőr”-ként is szoktak emlegetni. Ez az emulziószerkezet a bőr barrierjének biztosításában kulcsfontosságú szerepet játszó intercelluláris lipidnek (a szaruzsírnak) a szerkezetével azonos, így abba könnyedén beépül, pótolja és helyreállítja azt. Ennek a lipidstruktúrának a pótlása, sokszor önmagában is megoldást jelent az atópiás dermatitiszes, ekcémás bőrfelszín javítására, helyreállítására.
A cég készítményei parabén- és színezék- és illatosító mentesek, hogy a legérzékenyebb bőrök igényeinek is megfeleljenek.